2010. szeptember 27., hétfő

A KEZDET

Hogyan is találkoztunk: a bikepolo és Én.
Relatív régóta bringázom, szinte minden válfaját kipróbáltam az évek során, maraton, DH, országúti. Legutóbbi debreceni látogatásom alkalmával, (Debrecenben szerettem meg a bringázást, sok biciklis barátom él ott) egész napos futkosás után, levezetésként kitekertünk egy sportpályára. Ott kezembe kaptam egy ütőt és rövid szabályismertetés után beálltam játszani. Hamar ráéreztem a játék szépségeire. Egyszerűen meg lettem fertőzve.
Ekkor határoztam el, hogy szombathelyi barátaimat is megismertetem ezzel a játékkal. A látogatásom után nemsokkal Budapesten végig néztem az OB-t, ami csak megerősített abban, hogy Szombathelyen is verbuválnom kell egy csapatot. Hazaérkezésem után magamnak kellett mindenről gondoskodni, ütőket gyártani, mert technikai eszközök nélkül senki nem tudott volna velem játszani. Napokig ütőket gyártottam, hogy mindenki ki tudja próbálni a játékot.
Már sikerült pár barátomat megismertetni a játékkal, akikkel hetente kétszer találkozunk és pár jó hangulatú órát töltünk a játékkal. De szeretném, ha minél többen csatlakoznának hozzánk, vagy csak kipróbálnák ezt a máshol már nagy hagyományokkal bíró sportot. Ehhez szívesen nyújtok segítséget.

Íme egy kis ízelítő a játékról, az ütő elkészítéséről.
Ütő (angol)
http://www.youtube.com/watch?v=ylBl9qFsFLg&feature=related

A játék és szabályok bemutatása (angol)
http://www.youtube.com/watch?v=lh6C3uYwLUc

A játék és szabályok bemutatása (német)
http://www.youtube.com/watch?v=sUSRpJozyAw

Bringa tuning (angol)
http://www.youtube.com/watch?v=IfoAJicjNJc&feature=related

Ezek után ha kedvet kaptatok, ami remélem így van, jelentkezzetek itt az oldalon!
Kérdezzetek, igyekszem mindenre válaszolni!

Üdv, Lac




















2010. szeptember 26., vasárnap

SPAR Parkoló

Sziasztok!
Örülök, hogy sikerült találnunk egy helyet, amit remélem későbbi edzések helyszínéül is szolgálhat. Jó hangulatú másfél órát töltöttünk kint, ismerkedve a szabályokkal, bringáikkal.
András barátunk felvetése után találtuk ezt a helyet, jó választás volt. Felmerült még pár helyszín a későbbi találkozásokhoz, az időjárásnak és a napszaknak megfelelően. (szabadtér, fedett, lámpafény...)
Remélem a jövőben még sokan mutatnak érdeklődést! Gyertek próbáljátok ki, vagy csak szurkoljatok nekünk!
Üdv, Szervező :)

Laclac

Írjatok témákat! Ha kérdésetek van válaszolunk, megbeszéljük! (még Szhelyen gyermekcipőben jár a dolog)


Hétfőn találkozunk SPAR parkolóban 17.30-kor. Mindenkit szeretettel várok!